fotó: Reuters
Alvaro Bautista ebben az évben kilógott a mezőnyből, de ezt a pontverseny állása is hűen tükrözi
Szavazás
A 22. évében járó Aprilia-pilóta – akinek a motorkerékpárját és a ruházatát nemzeti színűre festették – az Ausztrál Nagydíjat követően tudott ismét a dobogó tetejére állni.
A portugáliai viadalon az éllovas Bautista gyorsan elhúzott vetélytársaitól, mögötte viszont kialakult egy hét-nyolc versenyzőből álló boly, amelynek hátsó régióiban ott motorozott a nyolcadik kockából startoló Talmácsi Gábor (Honda) is. (Később ő, a japán Kojama és az olasz Lai lemaradt, és a hatodik helyért csatáztak.)
TALMÁCSI GÁBOR NYILATKOZATA:
"Nem sikerült jól a rajtom és a futam végén sem jött össze az előzés, ahogyan azt szerettem volna. Tudtam, hogy a pálya utolsó kanyarjában van esélyem előrébb lépni, mert ott gyorsabb voltam, de elrontottam, így 8. lettem. Voltak kisebb gondjaim a féktávokkal, és még mindig nem úgy kanyarodik a gép, ahogyan azt szeretném, de már sokkal jobb volt a helyzet, mint legutóbb Japánban. A nyolc ponttal megelőztem az összetettben Thomas Lüthit, aminek örülök. Két hét múlva lesz az utolsó verseny Valenciában. Szeretem azt a pályát. Tavaly második lettem, szeretném idén is szép zárni az évet."
A 11. körben Pasini kiszállt ebből a versenygésből, ugyanis a négyes kanyarban kicsúszott, és utána feladta a futamot.
A csoportból megmaradt három ember – Faubel, Kallio és Simon – oda-vissza előzgette egymást, az utolsó szó azonban az idei Török Nagydíj győzteséé, Faubelé volt, aki megszerezte a második helyet Kallio előtt.
Talmácsi Gábor végül nyolcadik lett, és mivel a tavalyi világbajnok Thomas Lüthi (Honda) kiesett, az így megszerzett nyolc ponttal a 25 éves magyar átvette a hetedik helyet svájci vetélytársától.
GYORSASÁGI MOTORKERÉKPÁROS VB-SOROZAT, PORTUGÁL NAGYDÍJ, AZ IDÉNY UTOLSÓ ELŐTTI FUTAMA
1. | Bautista | spanyol | Aprilia | 40:48,792 perc |
2. | Faubel | spanyol | Aprilia | 41:03,890 |
3. | Kallio | finn | KTM | 41:03,904 |
4. | Pesek | cseh | Derbi | 41:04,537 |
5. | Simon | spanyol | KTM | 41:04,570 |
6. | Kojama | japán | Malaguti | 41:16,380 |
7. | Lai | olasz | Honda | 41:16,401 |
8. | Talmácsi | magyar | Honda | 41:16,444 |
…18. | Tóth I. | magyar | Aprilia |
1. | Bautista | spanyol | Aprilia | 325 pont |
2. | Kallio | finn | KTM | 242 |
3. | Pasini | olasz | Aprilia | 185 |
4. | Faubel | spanyol | Aprilia | 172 |
…7. | Talmácsi | magyar | Honda | 111 |